2012. augusztus 29., szerda

Ferencváros

Kértek tőlem egy ilyen karkötőt, aminek boldogan tettem eleget, többek közt azért is, mert már szívesen csomóztam volna betűs technikával. Az érdekessége, hogy egy éjszaka, és a rákövetkező nap alatt készült, nagyrészt a strandon, és szerintem estére mindenki elkönyvelt Fardistának, hiszen megállás nélkül ezt csomóztam xD 17+1 szállal készült, és 2,5x15cm-es.





2012. augusztus 28., kedd

Méd in Hungária

Az úgy történt, hogy augusztus 20-án - mint mindig - nagy magyar lázba jöttem, és akkor készült ez a karkötő, mellesleg a strandon. Persze nem csak ezen a napon jár át a magyar szellem, egyébként is büszke vagyok a népemre, és annak történelmére. Imádom a Kárpátiát, és augusztus 20-án mindig megnézem az István a király című rockoperát, akár hol is vagyok. Egyszerűen imádom. Idén sikerült egy teljesen másik előadást megtekintenem, mint amit eddig ismertem. Nagyon jól sikerült összehozniuk, irtó jó volt nézni, pláne a rengeteg néptáncos rész miatt. Amin viszont mélységesen kiakadtam, hogy miután Istvánt királlyá koronázták, elénekelte a magyar himnuszt...
A Fradis karkötő megrendelésre készült, azt majd máskor mutatom be kicsit tüzetesebben.



Tegnap és ma gólyatáborban seniorkodtam. Nagyon jól éreztük magunkat, ráadásul nekem ez volt az első gólyatáborom. Úgy megszívattuk szegényeket, hogy a táborok történetében nem volt még ilyen... :P

2012. augusztus 18., szombat

Fekete masni

Tegnap este rám tört a masnivarrhatnék. Így hát masnikat varrtam. Először csak a fekete szalagból, aztán rájöttem, hogy ha a szalagra ráraknám a fekete csipkét, még elegánsabb hatást érhetnék el.




Szeretném megosztani veletek, hogy holnap vezetem ebben a szezonban az első meccsemet, szóval szurkoljatok nekem! ^^

2012. augusztus 17., péntek

Az elsö keltám

Sosem tetszettek a kelta mintás karkötők. Igazából magam sem tudom, miért. Nem is az, hogy csúnyának tartottam volna őket, inkább csak távol éreztem magamtól. Néhány hete azonban egyre inkább kezdtem kacérkodni a gondolattal, hogy kipróbáljam a kelta mintás ékszerek készítését. Aztán érkezett hozzám egy kérés, méghozzá egy olyan embertől, akit nagyon nagyon szeretek. A felvetés a következő volt: az általa mutatott mintát készítsem el az általa választott színekből. Elmentünk hát fonalat választani, és ő végül a kék-bordó összeállítás mellett döntött. Bevallom, nekem először nem igazán nyerte el a tetszésemet a dolog, de még másodjára sem. Az eredeti terv szerint a kontúr fekete lett volna, de mivel én kipróbáltam, és rájöttem, hogy igen zord és csúnya hatást nyújt, így inkább piszkosfehérrel dolgoztam. A végeredménnyel abszolút elégedett vagyok, és úgy érzem, lesznek még kelta mintás alkotásaim, saját használatra is :D Amit kifejezetten imádtam, hogy a minta elég szabadon variálható. 22 szállal készült, mondhatni egy teljes nap alatt.



Nem tudom, lesz-e lehetőségem jelentkezni az elkövetkezendő két napban, minden esetre nagyon szeretnék még életjelt adni magamról, hétfőn azonban elutazom, és csak egy hét múlva leszek újra itthon. A fonalaimat viszem magammal, szóval alkotásban nem fogok hiányt szenvedni, és mikor haza érek, mindent megmutatok :D Ha már nem lesz lehetőségem jelentkezni a hétvégén, akkor vigyázzatok magatokra, és alkossatok sokat! (: Azokat a blogokat, amiket eddig követtem, természetesen a jövő héten is olvasni fogom, hiszen úgysem tudnám megállni ^^

2012. augusztus 16., csütörtök

Masnis bagoly II.

Korábban már mutattam nektek a masnis baglyos medálomat, akkor azonban még csak egy sima fekete nyakláncalapon volt rajta. Ez nekem már akkor is szúrta a szememet, így arra gondoltam, láncon nézne ki a legjobban. Elmentem hát, megvettem életem első szerelőpálcáit, láncát, és gyöngyfűzéshez való fogóját, és nekiláttam alkotni. Tekintve, hogy először csináltam ilyet, több órám ráment, de nagyon beleszerettem ebbe a technikába, és a kész művel is tökéletesen elégedett vagyok, és büszkén viselem. Bár minden barátom azt hitte, boltban vettem, aminek nem tudom, hogy örülnöm kéne, vagy sírnom miatta. De mivel nem szeretem a szomorúságot, elvégre az olyan szomorú, az élet pedig egy csapásra lehet szép, ha azzá tesszük, én ezt bóknak veszem :D A vörös kristályokhoz szeretnék annyit hozzáfűzni, hogy még néhány hónapja kaptam őket, és nagy becsben tartottam, semmire nem mertem felfűzni, hanem vártam a tökéletes alkalmat. Úgy érzem, ez most elérkezett :D



2012. augusztus 15., szerda

Vissza az egyszerü nagyszerüséghez

A minap betévedtem egy hobbiboltba, hogy ihletet gyűjtsek, és az egyik polc tele volt szebbnél szebb tekla gyöngyökkel. Vettem hát egy csomót, meg választottam hozzájuk apróbb díszítőket. A belőlük készült első alkotásom egy egyszerű, de szerintem nagyon szép alkotás lett.


Itt láthatók közelebbről is az apró díszítő elemek:

Múltkor elkísértem az egyik barátomat, mikor ajándékkészítéshez vásárolt, és akkor láttam meg olyan tollat, amilyenre mindig is vágytam. Megvettem hát, és hazaérkezésemkor el is készült belőle egy fülbevaló. Akkor nem fotóztam le, szóval most megmutatom ezt is.


Újonnan a szerelőpálcával próbálkozom. Tegnap este elkészült vele az első nagyobb alkotásom, méghozzá a baglyos medált tettem át láncra, amit kristályokkal és gyöngyökkel díszítettem. Majd azt is megmutatom egy későbbi posztban. Egyszerűen annyira megtetszett, hogy biztosan veszek még láncokat, meg szerelőpálcákat, meg szerelőkarikákat, meg ami csak kell, és alkotni fogok :D Vettem még szalagokat is, azokból valószínűleg masnikat fogok varrni. (:

2012. augusztus 14., kedd

Szemgyönyörködtetö

Hoztam nektek néhány csoportképet az eddigi csomózott karkötőimről. Tessék gyönyörködni! (:





Tegnap voltam bevásárló körúton, vettem egy rakás teklagyöngyöt, gumis damilt, mindenféle díszítő elemeket, és szerelőpálcát is, szóval hamarosan gyöngyös csodákat láthattok tőlem.

2012. augusztus 12., vasárnap

Csak kétszínüen!

És akkor végre elkészült életem első két színű zolinoja :D Büszke is vagyok ám rá. 18 szállal készült. A fényviszonyok nem a legjobbak, légyszi nézzétek el nekem. -


Jah, és van még egy közlendőm. Mégpedig hogy elkészült a Meska oldalam, amit itt meg is találtok. Még nincs fenn sok minden, de napokon belül bővíteni fogom. (:

2012. augusztus 10., péntek

Masnis bagoly

Szóval az úgy volt, hogy egy szép napon benéztem a hobbyboltba, hátha találok valami érdekeset. Aztán ráakadtam egy bagolyra, és egy szép fehér szalagra. Nem tudtam őket ott hagyni. Aztán egy másik, kevésbé szép napon leültem, hogy addig fel nem állok, míg a bagolyból és a szalagból nem lesz egy nyaklánc. Aztán megjött az ihlet, és voala! (:


2012. augusztus 8., szerda

Csillagvirág

Szép lassan elkészült Angitól lopott ötlet alapján :P az én virágom is. Maga a látható rész néhány óra alatt megvolt, aztán jött az ötlettelenség a hátulját illetően. Majd egy hirtelen jött ötlet volt, hogy hátracsomózom a szálakat, és úgy kötöm meg. És tegnap este felkerült a pont az i-re, a hab a tortára, ésígytovább... Szóval varrtam rá egy fekete filcből kivágott csillagot - jobb ötlet híjján.


Emígyen néz ki a hátulja néki (:

2012. augusztus 7., kedd

A nagy bonyodalom, és zig-zag (:

Végre készen lett az a karkötő, amivel már két hete dolgoztam. Persze munka mellett csináltam, ez volt az oka annak, hogy így elhúzódott. Nem is tudom, mit mondjak róla, szerintem a képek önmagukért beszélnek. Elég bonyolult, amint megláttam, tudtam, hogy ezt muszáj elkészítenem. Bár az eredmény egészen más lett, mint amilyennek a minta alapján gondoltam, de végül is elégedett vagyok. A színéről annyit, hogy egyik délután spontán bementem fonalat venni, és az eladó hölgy ezt a három színt adta a kezembe, hogy illenek egymáshoz. Nekem elsőre furcsának tűnt, de aztán megtetszett, így elhoztam. A fehér pedig azért került bele, mert kellett egy negyedik elem. Jah, 26 szálas (:



Éééééés most jönnek a zig-zagek :D Most valahogy erre kaptam rá, szóval biztos lesz még néhány, amiket el fogok adni, és ajándékozni (:


2012. augusztus 1., szerda

Nirvana II.

Mostanában megint sok a meló, már eléggé készen vagyok, de már ez az utsoló hetem, akarom mondani, utolsó két napom :D Közben persze van készülőben több karkötő is, de most nem ezeket fogom megmutatni (: Érkezett hozzám egy Nirvanás megrendelés, amire idő hiányában egy napot, és egy éjszakát szántam. Végül kész lett, és nagyon örültem. A lány, aki kérte nagyon elégedett volt (: Szóval most megmutatom, bár láttatok már egy majdnem ugyan ilyet, mégis ez néhány részletében eltér az előzőtől, valamint 1,5cm-rel hosszabb, és fehér mintás :D A fotóról magáról annyit, hogy munka előtt készült, olyan hajnali fél öt magasságában, és ugye olyankor a nap még nem süt eléggé, szóval fehér fényt adó lámpánál fényképeztem, és olyan jól sikerült, hogy számomra egészen természetes fénynek látszik (: